Ne akarj úgy élni, mintha gép lennél!

Nagyon is divatos manapság mindent adatokkal magyarázni és leírni. Korunk egyik nagy frázisa, hogy a big data forradalmát éljük. Ez a technológiai áttörés a legtöbb tudományágra is jelentős hatást gyakorol. Ezért is van, hogy az élettudományok is hajlamosak az emberi szervezetre úgy tekinteni, mintha az is gépként működne.

Az élet tehát nem több, mint adatfeldolgozás? Az élőlények pedig pusztán  számításokat végző és döntéseket hozó gépek?

Őszintén remélem, hogy nem. Bárhogyan is legyen, nap, mint nap tapasztalom ennek a szemléletnek a negatív hatását a hétköznapi életünkre nézve!

Egyáltalán nem új keletű jelenség!

Korunk egyik sztártörténésze, Juval Noah Harari, Homo Deus című könyvében szépen levezeti, hogy a technológiai fejlődés mindig is nagy hatással volt az aktuális főáramú tudományos nézetekre.  A 19. században például a tudósok úgy próbálták az agyat és a tudatot leírni, mint egy gőzgépet. Miért pont ezt az analógiát választották? Ez volt az akkori idők csúcstechnológiája: ez tette lehetővé vonatok, hajók meghajtását, óriási gyárak non-stop működtetését.

Azelőtt elképzelhetetlen volt, hogy emberi kéz ilyen monstrumokat tud létrehozni. Lehet, hogy önmagunk is végső soron hasonló elvek alapján működünk?

Mi van, ha a test is csövekből, hegerekből, szelepekből és dugattyúkból áll,  amelyek feladata a nyomás csökkentése? Visszatekintve lehet, hogy kissé már naivnak tűnik az elképzelés, de máig ható gyökerei vannak. Például ez a gondolat a freudi pszichológiára is nagy hatással volt.

Innen ered számos máig használt kifejezés, mint például, hogy “kieresztjük a fáradt gőzt” vagy “csökkentjük a nyomást” magunkban.

Miért félrevezető? 

Az emberi agy és test algoritmikus leírása számos máig nem igazolt hipotézisen alapszik. Ahogy a gőzgép hasonlat esetében történt, könnyen lehet, hogy pár évtized múlva már egy teljesen más nézőpontból fogjuk megközelíteni az emberi test működését. 

Addig pedig kénytelenek vagyunk elszenvedni ennek minden negatív hatását a saját életünkre nézve, ha nem teszünk ellene tudatosan. Vegyük sorra melyek ez a hatások és miért tartom károsnak ezeket!

Miért káros ez a szemlélet?

Képtelenség ennek megfelelni

A mai számítógépeknek nincsen tudata. Nincs fájdalomérzete és nem is szenved semmitől. Nincs szüksége emberi értelemben vett pihenésre, simán gürcöl nekünk a végtelenségig, anélkül, hogy panaszkodna. Mégis ezeket a gépeket tekintjük sok tekintetben etalonnak. Úgy próbáljuk “optimalizálni” az életünket, mintha gépek lennénk! Akkor vagyunk elégedettek a napunkkal, ha minden egyes percünket “hasznosan” töltöttük el. Az életünk minden fontos aspektusát adatalapon próbáljuk visszamérni.

Túlterlheljük, túlhajszoljuk magunkat. A társadalom akkor tekint jó állampolgárnak bennünket, ha munkamániásokká válunk, pedig ez is egy függőség.

Nem így működünk

A viselkedési közgazdászok már évtizedekkel ezelőtt bebizonyították, hogy az ember alapvetően irracionális lény. Sokkal komplexebb tényezőkön múlik a teljesítményünk, mint a gépek esetén. Lehet, hogy valójában azért nem vagyunk hatékonyak a saját mércénk szerint, mert az életünk egy teljesen más területe nincsen rendben. Flow állapotba sem úgy fogunk kerülni, hogy minden határon túl erőltetjük. Hogy egy közkeletű példát hozzak, a legjobb ötletek is inkább a zuhany alatt vagy pl. sportolás közben fognak jönni.

Csak belső feszültséget okoz

Ha túltoljuk a hatékonysági rendszereket és módszereket, könnyen úgy járhatunk, hogy mi leszünk a módszerekért és nem fordítva.

Ha merev, kivitelezhetetlen tervekhez tartjuk magunkat, a nap végére megszólal bennünk a kétely, hogy vajon valóban megtettünk-e mindent a siker érdekében? Nem kellett volna jobban hajtanunk? Megengedhetünk magunknak egy kis pihenőt vagy nem érdemeljük meg? Így azért lássuk be, elég nehéz lehet kikapcsolódni és feltöltődni.

Konklúzió

Ez a cikk arra kíván rávilágítani, hogy érdemes lenne újragondolnunk a hatékonyság fogalmát önmagunkra nézve. Könnyen elképzelhető, hogy valójában nem a teljesítményünkön kell javítani, hanem nézőpontot kell váltanunk. Lehet, hogy a saját magunkkal szemben támasztott elvárásaink irreálisak. 

Új élethelyzetbe kerültél? Változni szeretnél?

Csatlakozz támogató közösségünkbe hasonló szellemiségű, inspiráló tartalmakért, a változást segítő gyakorlati eszközökért.

Csatlakozom!

Oszd meg ismerőseiddel is!